Az Európai Unió Erasmus+ programjának társfinanszírozásával, „A nemek közti egyenlőség pedagógiája a gyakorlatban” című „képzői kézikönyv” 2020-ban jelent meg. A kézikönyv íróinak meggyőződése, hogy „a reflexivitás -eltervezett és folyamatos önreflexió formájában- a társadalmi nemi szempontokra érzékeny oktatás alapvető része.” A kézikönyvben ezt az önreflexiót képességet célozzák az írók, mégpedig különböző gyakorlatok és szituációs próbák segítségével.
Ahogy a kézikönyv alkalmazza, alkalmazzunk mi is oktatói módszert, hogy el tudjuk képzelni, mit is várnak tőlünk pontosan, milyen attitűdnek és értéknek kellene megfelelünk ahhoz, hogy megfelelően érzékenyek és befogadók legyünk az „LMBTQ+ emberekkel” szemben.
Helyzet 1.: Tegyük fel, a munkahelyünkön ülünk az irodánkban. Felettesünk jelzi, hogy hamarosan új kolléganő érkezik, fogadjuk szeretettel. Ezt követően, belép az irodába egy „LMBTQ+ ember.” Nincs szükség arra, hogy mi, diszkriminatív módon megkülönböztessük Őt az által, hogy „LMBTQ+ ember” csoportba soroljuk, ugyanis láthatóan szakállas férfi, női ruhában, lakkozott vörös körmökkel.
Mi történik tehát valójában? Az új kolléga(nő?) az öltözékével és viselkedésével, még a bemutatkozást megelőzően, az irodába belépve radikálisan és félreérthetetlenül tudatja velünk a szexuális irányultságát, nemi identitását. Nekünk, „heteroknak”, feltételezhetően eszébe sem jutna az a gondolat, hogy a munkahelyünkön a szexuális vonzalmainkkal vagy nemiséggel kapcsolatos saját, magánéletre korlátozódó érzéseinket, ösztöneinket vagy véleményeinket, közöljük, vagy egyértelművé tegyük.
Különösen mindezt nem, egy első megjelenésnél. Így hát megfogalmazódik bennünk a gondolat, nyilván ez nem lehet véletlen. Az új kolléga(nő?), szavak nélkül, azonnal tudatta velünk az alapvető értékrendre és attitűdre vonatkozó szabályokat, melyeket tőlünk vár el.
Vegyük akkor elő az „LMBTQ oktató kézikönyvet”, és nézzük mit kell tennünk ebben a helyzetben. A könyv szerint az elérni kívánt attitűdök és értékek az alábbiak:
„Empátia, igazságérzet, szolidaritás és tenni akarás
a szabadság, az egyenlőség és a sokféleség tisztelete
ideáljának elérése érdekében”
Szélsebesen járnak gondolataink, és igyekszünk fogalomról-fogalomra haladva „helyesen viselkedni”.
Elsőként empatikusnak lenni. Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk a másik ember érzéseinek és reakcióinak intellektuális és érzelmi átélésére úgy, hogy azt Ő is érezze. Izzadva erőlködünk, de mivel mi az általuk alkotott fogalmak szerint „konzervatív heterok” vagyunk, nem megy. Gondolatban nyugtatjuk magunkat tehát azzal, ha tőlünk elvárás, hogy empatikusak legyünk, talán Tőle is az, és mivel büszkén hirdetik hogy az empátia, melyet ők elvárnak az egyik legfőbb jellemzőjük, reménykedünk, hogy neki sikerülni fog az irányunkba.
A „szabálykönyv” következő fogalmához szalad hát az elménk, ami az „igazságérzet”. Kattognak a kerekek…Igazság, ellentéte igazságtalanság…Igaz vagy hamis. Jaj!…Ezzel sem igazán tudunk megbírkózni, valami hiányzik! Ja igen! megvan! Kellene valami állítás, amiről vagy ami felett igazságosan kellene „döntenünk”. Itt ismét jön a saját pszichés segítség: végülis ezt teljesítettük talán azzal, hogy megpróbáljuk alkalmazni az általuk diktált szabálykönyvet. Tehát igyekszünk igazságosak lenni.
Rendben, menjünk tovább. Következő „vizsgatétel”: szolidaritás és tenni akarás a szabadás, az egyenlőség és a sokféleség tisztelete ideáljának elérése érdekében. Infarktus közeli állapotba kerülünk. De hát ez egy könyvelő iroda! Viccen túl-mint például, bezzeg ez nem volt benne a munkaköri leírásban- igyekszünk megfelelni. Szolidáris, azaz barátságos összetartozás, közösségvállalás. Következő gonosz gondolat kúszik be: ilyen cipőben tuti elesnénk, és egyébként is mennyire fájhat a lába! Gyorsan hessegetjük. Tenni akarás a szabadság az egyenlőség és a sokféleség tisztelete ideáljának elérése érdekében. Idea? Mármint eszme? A szabadság eszméje. Ezt értjük. Kattogás: A szabadság ellentéte a rabság. Megnyugtató eszmefuttatás, sem a cégnél sem hazánkban ilyesmi nem fenyeget. Még megnyugtatóbb, hogy láthatóan az új kolléga(nő) is szabad, azt vesz fel és úgy viselkedik ahogy akar. Jó, akkor ez rendben. Maradt valami: sokféleség tisztelete. Tisztelet, azaz annak érzése hogy valaki érdemének, értékének, jelentőségének elismerése és megbecsülése. A sokféleség kifejezésről pedig egyből az ugrik be, hogy a többi kolléga is mind más, és egyedi. Nyilván valaki alacsony, valaki magas, valaki sportos, valaki elegáns, stb. Egyértelmű, életszerű. És? Ehhez, hogy jön az érték, jelentőség? Lehet, hogy egészen eddig elrontottunk valamit, mert például a sportos alacsony kollégákat kellett volna jobban, vagyis kifejezetten tisztelni??
Kész, kirúgnak! Elrontottuk! Egész eddig egyformán tiszteltünk mindenkit! Tuti az új kolléga(nő) is már azért érkezett, mert megkapta az állásunkat. Hát persze! Hiszen mindenütt hirdetik, hogy az „LMBTQ+ emberek” és támogatóik szolidárisak, empatikusak, sokszínűek, barátságosak és befogadók.
Most akkor nyissuk meg az álláskereső oldalt?
NEM! Megjött a megnyugtató válasz!
Fellélegezhetünk, hiszen mivel rájuk eleve jellemző mindaz, ami nekünk láthatóan nem sikerül, majd ő átérzi helyettünk. Tehát alkalmazva a saját szabálykönyvét, simán beilleszkedik! De jó! Bár azt még nem értjük, miért van akkor rajta ilyen ruha, de a „biztos estéről rajta maradt..” gondolat után megértjük, Ő ma reggel még nem tudhatta, hogy itt csak csökkent képességű, dohos heterokkal fog találkozni.
Dr. Szabó Krisztina
Legutóbbi hozzászólások