Napjainkban a sajtót rendszeresen borzolják főként nagyhatalmi országokban, államonként változó abortuszra vonatkozó törvényi szabályozások, melyekkel kapcsolatban különböző érdekeket és véleményeket képviselő csoportok csapnak össze hangos véleményháborúkban, tüntetéseken és minden elképzelhető módon.
Az abortuszpártiak által leggyakrabban hangoztatott , véleményüket összegző és alátámasztó „gyűjtőfogalom” a női vagy anyai jogok védelme. Elhangzik továbbá a „választás szabadsága”
A fájdalom érzékelése magába foglalja azokat a receptorokat melyek képesek felfogni a külvilágból érkező ingereket és azoknak az agykéreghez való közvetítését. Ez a folyamat a vizsgálatok szerint teljesen kifejlődik a magzat 24 hetes korára.
A gerincvelőhöz vezető összeköttetés azonban már a 8. terhességi hét táján kialakul, ezért a magzat a 8. héttől már érintésre mozgással reagál. Ekkor még csak átlagosan 1,6 cm körüli hosszú és 1 gramm átlag súllyal rendelkező, érintésre reagáló kis élet. A kis babszem nagyságú magzat tehát már ekkor érez. Ezt követően, már 1996-os kutatások kimutatták, hogy a 15-16 hetes magzat számára egy beavatkozás már komoly disstresszt okoz. Ekkor átlagosan akkora a magzat mint egy avokádó, majdnem 10 cm hosszú és 100 gramm.
A 19-20.héten már lehetséges egy primitívebb EEG készítése. Ez a vizsgálat tágabb értelemben egy pszichifiziológiai mérő eljárás, melynek segítségével a pszichés működés élettani hatását és az idegsejtek aktivitását mérik. Tehát mindezek már mérhetőek egy átlagosan 15 cm hosszú és 240 gramm súlyú magzatnál. A 20.héttől kezdődően a kis élet az édesanya hasában már bizonyíthatóan érez fájdalmat ugyan úgy, mint mi.
Természetesen elmondani nem tudja, ahogy emlékezni sem emlékszik majd rá. (Itt meg kell jegyeznünk, hogy egyes kutatások azt feltételezik, hogy a felnőtt korban átélt, szűk helyekkel kapcsolatos rémálmaink visszavezethetők egészen születésünkig. Ilyen jellegű rémálmok megjelenését császármetszéssel született embereknél ugyanis nem jelentkeznek.)
A kutatók azt találták, hogy a magzat esetében ugyanúgy jellemző a veszélyhelyzetre adott „harcolj vagy menekülj” reakció, mint a felnőtt emberre. Méhen belüli beavatkozás esetén a magzat viselkedése olyan, mintha felmérné a helyzetet. Megfigyelték, hogy olyan eljárás során, mikor az anya méhébe tűt kell szúrni magzatvíz vétel érdekében, a magzat, ha tű őt érinti ráüt a tűre vagy igyekszik elterelni.
A korai abortuszos gépi eljárás vagy vákuumszívás esetén, vagy a hagyományos úgynevezett „küretkanállal” végzett eljárás során gyakran előfordul, hogy szinte menekül az eszközök elől. Ez a menekülési ösztönnek köszönhető. Felnőttkorunkban hasonlóan-ha nem pontosan -ugyan így reagálunk: ellenséges fenyegetés esetén mérlegelünk. Ha az ellenség kisebb vagy kevésbé tűnik veszélyesnek támadunk, hárítunk, ha nagyobb és veszélyesebb menekülünk.
Az, hogy egy abortálás előtt álló magzat bizonyítottan képes a felnőtt emberre jellemző- és egyébként életmentő- ösztönös kifejezésre azt mutatja, hogy a magzat központi idegrendszere korán és igen magas szinten fejletté válik.
A kutatások alapján, a fájdalomra adott hormonális reakciók bizonyítják, hogy egy 23 hetes magzatot úgy kell kezelni mint egy újszülöttet.
(Forrás: A Humán magzat etológiája. Semmelweis kiadó, 2015.)
Kérdések sora merül fel: Hol volt a magzat választási szabadsága a fogantatásánál? Kinek, vagy kiknek volt választási joga a fogantatásnál? Volt-e joga és lehetősége a létet vagy nem létet választani? Kérhette volna-e a védelmet vagy a fájdalom csillapítását? Tiltakozhatott volna-e a halál ellen?
A válaszok mindenki számára egyértelműek. Nem. A „miért”? kérdésre adott válaszok már bonyolultabbak, de egy biztos válasz létezik:
Mert nem tudta elmondani! Ahogy egy néma, vagy jogaiban korlátozott és elnyomott felnőtt sem tudná.
Legutóbbi hozzászólások